Tobzoska és egyéb bútorfajták


November 26-án nyílt meg (január 8-ig látogatható) a pesthidegkúti Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központban Sprok Antal kiállítása.
A tíz éven át egyedi bútorokat, 1997 óta szoborbútorokat készítő mesternek közel kéttucat egyéni kiállítása volt sajátos tárgyaiból, most a legújabbak közül válogatott a bemutatóra.
Improvizált megnyitóm gondolatait foglalom itt rendezettebb formába.
A kiállítást igazából Nelson Reguera táncművész nyitotta meg egyetlen végtelenné nyújtott mozdulattal betáncolva a szobrok közti teret, az emberi test térfoglalásának határait feszegetve. Sprok Antal tárgyainak is egyik jellemzője, hogy a fából alkotás lehetséges határait feszegeti. újabb és újabb fafajták tulajdonságait és lehetőségeit keresi és ezzel párhuzamosan kísérletez olyan technikákkal, amelyek kiterjesztik ezeket a lehetőségeket. A nagy méretű, szabadon hullámzó felülettel egymáshoz illeszkedő pallókból formált asztallap egyszerre kínál új esztétikai élményt és hozza a mesternek egy kispekulált módszer sikerének örömét. Hatalmas korpuszaihoz a fára, mint tetszőleges méretű és bármely irányban faragható, nem repedő alapanyagra van szüksége. A tömbösített fa leggazdaságosabb felhasználásának módszere egyúttal ihlető forrás is, a szoborbútorok testének növényszerű növekedése ebből a technikából is fakad az improvizált alakítási folyamatban. A tárgy létrejöttét egyfelől az anyagban rejlő lehetőségek spontán módon irányítják, szín, erezet, tömörség, felületi textúra; ez jellemzi a szoborbútorok bútorszerűbb csoportját. Másfelől a grafikaként előálló terv ölt térbeli alakot, hívebben követve a szobrászat klasszikus munkamódszerét. Előbbinek cáfolata a most ki nem állított három embernagyságúnál magasabb alak, fájdalmasan eltorzult arcuk, görcsösen összeszorított kezük fehérre festett görcsös fatönkre, mint talált tárgyra illeszkedik. Szívszorítóan fejezik ki a emberré válni akaró fa emberként elviselhetetlen kínját, amit csak rémálmunkban, fává lenyűgözve élhetünk át.
A szobrot viszont bútorként kezeli a mester, hasába fiókot illeszt, hátán kis ajtót nyit, a szürrealista gesztus tiltakozás a képzőművészeti értelmezés ellen. A bútorrá, praktikus használati tárggyá átváltozás az egész életművet jellemző fricska, irónia eszköze is, az ügyes kibújás a skatulyázás lehetősége alól.
Nehéz ellenállni a belső értelmezési kényszernek, mi teszi társadalmi értelemben művészetté, a köztudatban megjelenő művészetértelmezés számára elfogadhatóvá a szoborbútorokat. A művészetnek Magyarországon hagyományosan és elkerülhetetlenül üzenethordozó tartalmat tulajdonítunk. Az ötvenes évektől a rendszerváltásig a művészet igazi ismérveként volt felfogható az egyértelmű, bár nagyon gyakran rejtett formában megjelenő politikai értelmezési lehetőség. A társadalmi szintű érvényesség megteremtéséhez ez a lehetőség ma már nem áll rendelkezésre. Sprok szoborbútorai más hagyományhoz kötődnek. Az Arts & Crafts mozgalom vetette fel másfél évszázada a tárgyak és használóik viszonyának kérdését, a személyessé formálható környezetnek a szabad individuum kialakulásában játszott szerepét. Az egyéni világ, a személyes lét megformálása először az ipari társadalom kialakulásával került veszélybe, globalizált világunk az uniformizálódás, a rabszolgaként leélt élet még általánosabb veszélyét hordozza. Ez a helyzet inspirálta a nyolcvanas évek nagy magánmítoszait megteremtő művészeket, a teljességet átfogó alkotás, a külső kényszerektől, elfogadhatatlan realitásoktól megtisztított, személyes világ kibontakoztatásának vágya. A mítoszteremtő példát ad a kellő bátorság, idő, készség, akarat híján kiszolgáltatott embernek az egyéni út kereséséhez.
A magyar mítoszteremtők közül Samu Gézát kell itt név szerint is említenem, aki alkotásaival mintegy folytatta a természet növekedési erőinek munkáját és a használatból kikopott tárgyaknak adott új, magasabbrendű életet.
Sprok Antal megidézi az anyagával drámai küzdelmet vívó Samu Gézát (Samu fája, Baobab, Puszpáng), de mintha csak az életörömöt, a játékosságot emelné át saját műveibe a tragikus felhang nélkül. Sprok mítoszának alaphangja az öröm, az alkotásé és a gyönyörködtetésé. Kevés az irónia, a karikírozás nélküli alkotás (Ziricota sorozat). Ez a mítosz a materiális világ elevenségéről szól, a művész megmutatja a fában lakó, abból előbújó ismert és ismeretlen lényeket, akik nem különülnek el az őket megszülő anyagtól, de felékesítik magukat személyes mivoltuk attribútumaival. A bútor a saját tárgy, az önkifejezés (ruhánál állandóbb) alapesete. Lehet még egyedibb, még személyesebb, ha életre kel. Ha átöltözik a környezet egyik rejtett lényévé vagy felveszi egy ismert állat karakterét.
A művek elevenségének egyik fontos forrása a tökéletességre törekvés és az esetlegesség közötti játékos párbeszéd. A plakáton is látható Tobzoska pikkelyeinek középkori kézműveseket eszünkbe juttató perfekcionizmusával szemben áll minden fiókfogantyú szeszélyes, rendezetlen, improvizált tekervénye, ahogy az Angkor földfeletti ágainak szinte matematikai képlettel leírható elágazásrendjével felesel földalatti gyökereinek kuszasága.
Sprok Antal saját háza folyamatosan alakul egy mítikus teljességet hordozó személyes burokká. Az önálló világ megteremtésének példája sugárzik át az egyes tárgyakba. Ez az, amit az eszményinek beállított tömegemberré válást ösztönző folytonos vágykeltés közepette élő ember valóban személyes vágyaként megélhet. A kívánságot, hogy kiválasszuk magunknak a legsajátabbnak érzett Sprok-féle szoborbútort, és felállítva a lakásunk legméltóbb helyén, fiókjába belerejtsük a legkedvesebb emléktárgyunkat, talán átszínezi az a vágy is, hogy nekilássunk megfaragni a saját, első szoborbútorunkat.
A fentiekhez illik a helyet korábbról nem ismerő külső szemlélőként szerzett benyomásom a megnyitóról. A kiállítóteret sűrűn betöltő közönség túlnyomó többsége a környékről érkezett, egymást ismerő, nagy szeretettel köszöntő emberekből állt. Helyiek hozták tálcán a kínálni való maguk sütötte aprósüteményt. A kiállítás a helybeliek ünnepe volt, az esemény a közönséggel való eleven kapcsolatnak egy sajátos, bensőséges és magasrendű arcát mutatta fel.


Gerle János építész, szakíró (Budapest, Klebersberg Kultúrkúria, 2011.)




Szobor, bútor, szoborbútor


Sprok Antal útja, fából faragott világa a művészet egy keskeny, különleges határmezsgyéje mentén halad. Alkotásai kettős természetűek, céljuk nem csupán esztétikai, hanem valódi funkcióval rendelkeznek. A szobor-lét esztétikai minőségéhez a gyakorlati használatbavétel, a bútorként való funkcionálás minősége társul. Míg a kiállításokon az előbbi, az otthon világában az utóbbi erősödik fel, hozzájárulva ezzel az élet és a művészet kapcsolatának szorosabbá tételéhez.
A szoborbútorok organikus művek, amelyek organikussága az anyagválasztásban, a megformálásban, a tartalomban és a használatban rejlik. A művek anyagának és témájának forrása a minket körülvevő természet, az emberi természettel kiegészülve. Az így létrejött sajátos formákkal Sprok a maga képzőművészeti világának egyéni nyelvezetét teremti meg. Színes valóságának egyaránt része a humor, az irónia, a groteszk minősége, s mindemellett az egzisztencializmus kérdésfelvetései.
Ezt a komoly komolytalanságot, antropomorfizált természetet különleges, egzotikus fafajták felhasználásával közvetíti a művész, amely anyagok megmunkálása fokozatokat mutat. A finoman lecsiszolt, festett felületek mellett ugyanis helyet kapnak az alkotásokban a rusztikus, korhadt, több száz éves faanyagok a maguk naturalitásában, megidézve így a magyar vidéki 'retró' hangulatot. A felületek dekorativitását sok esetben a fafajták természetes erezetéből, textúrájából fakadó rajzosság teremti meg, amelyben eggyé olvad össze a flóra és a fauna mintázata.
A szoborbútorok mesebeli világa a forma és az anyag érdekessége, érdessége által érintésre, kapcsolatteremtésre ösztönöz. Egy olyan párbeszédbe lépteti a szemlélőt, ahol a befogadás során a tapintás finom érzetein keresztül közelebbi kapcsolatba léphet az alkotásokkal. Annál is inkább, mert a szobrok polcokat, fiókokat, rekeszeket rejtenek magukban, s ide mindenki kedve szerint bepakolhatja különféle dolgait.
Sprok Antal a képzőművészet egy olyan fiókját faragja ki és tölti meg alkotásaival, amely a szobrok statikus világába lehel életet.

Adrovitz Anna, művészettörténész




"Fából faragott világom" c. kiállítás


1. fiók:

A vidám Sprok.- avagy a Nagy Kudu esete Nagy Lajossal

Olyan besétálni Sprok fából faragott világába, mint belemerülni Nagy Lajos Képtelen Természetrajz című könyvébe. Ahol a teve jellemzése így kezdődik: a Teve a sivatag hajója, ebből következik, hogy a sivatag a teve tengere, sőt, hogy a hajó pedig a tenger tevéje.
Vagyis mindennek léteznek ironikus, vicces, abszurd összefüggései. Akinek pedig van egy kalapácsa, hajlamos mindent szögnek nézni. Sproknak humorérézéke van, ezért nem véletlen, hogy iróniája mindent áthat, s mivel képzelőereje is van, szerencsés ember.
"Képzelőerőnket kárpótlásul kaptuk azért, amik nem lehettünk, humorérzékünket pedig azért, hogy vigasztalódjunk afelett, amik lettünk." - mondja Oscar Wilde, aki nem tudom, hogy kerül ebbe a fiókba, mikor Nagy Lajos és a Nagy kudu kontextusát keressük. A nagy kudu vagy (Tragelaphus strepsiceros) az emlősök osztályának a párosujjú patások (Artiodactyla) rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak (Bovidae) családjába tartozó faj. Testhossza 190-250 centiméter. A kisebb méretek vonatkoznak a nőstényekre, a nagyobbak a hímekre. A bikáknak hosszú, csavart szarvuk van, a tehenek szarvatlanok és hosszú, feketés-sárgán csíkozott nyak- hát- és toroksörényük van. Mindkét nem jellemzője a szép, szabályos alakú füleik. A nagy kudu Afrikában él, többnyire bokrokról és fákról legelt levelekkel és ágakkal táplálkozik. Most aztán jól rá is faragott, mert nem elég, hogy Sprok plasztikai kése alá került, de transzformáció közben még fiók is nőtt a hasába. Azáltal pedig, hogy tárolóhely fejlődött a hasi területen, a tülkösszarvúak családjából átkerült az erszényesek közé. Persze, erszényesnek lenni a mai válságos világban, végül is nem rossz, lehet, hogy a kudu is szívesen kivándorolna Afrikából Ausztráliába, ahol a kenguru él, s most már, hogy Sproknak köszönhetően rokoni kapcsolatba kerültek, talán be is engedik. Mert hogy, amint Nagy Lajos írja "A kenguru, melynek többes száma Sipulusz szerint: kendtek gurulnak, Ausztráliában él, mindenesetre jobban, mint mi, szegény, üres erszényű és fiainkat nemcsak nem hordó, hanem még eltartani sem tudó pestiek. Más földrészen nem is fordul elő, amennyiben pedig mégis előfordulna, hát eltévedt."

2. fiók:

Kelet-Európában nem érdemes kijózanodni - ez a Hrabal-i mondat szerepel a Náncsi néni nevű étteremnek a falán, Budán, egy hajításnyira onnan, ahol Sprok Antal lakik. Ugyanitt figyelmeztetés az étlapon: a gombás ételek árát kéretik előre kifizetni.
Kijózanodni persze nem csak a piából lehet borvirágos éjszakán, hanem a gyerekkorból is - felnőtté válás közben. Utóbbira talán még inkább igaz, hogy nem érdemes kijózanodni, mert a gyerekkor határtalan, mesés és igazságos univerzumát elhagyva egy szomorú, kisszerű, abszurditásában már-már elviselhetetlen világot kell magunk körül tudomásul vennünk. Sprokban ugyanúgy változik a gyermeki játékosság és a felnőttkori szomorúság, ahogy tárgyai is hol szobrok inkább, hol bútorok. A beléjük vésett groteszk ezért nem csak vicces, hanem helyenként végtelenül szomorú, ahogy a legnagyszerűbb karikatúrák is komoly bölcsességet hordoznak. Van valami különösen rokonszenves Sprok.ragaszkodásában a gyermekkori rajzok eredetiségéhez, amely nem vesz tudomást a világ változó trendjeiről, mert megvan a maga világa, a különös mesék erdeje, ahol a fa ága és a lények mosolya úgy görbül, ahogy. Amire ma jobb híján ráfoghatják, hogy oldschool, mert nem változik a mesedsign a 3D-s animációs filmek piachoz formatervezett egyenfiguráival, akiknek mind hatalmas szemeket terveznek, mert a pszichológiai kutatások kimutatták, hogy az a rokonszenves, szerethető karakter a gyerekek (fogyasztók) számára, akinek nagyobb a szeme, mint akár a feje. Az Hollywood, ez pedig Sprokwood - ahol ez a kis fából faragott vidámság egyszerre szomorúság is. Arra emlékeztet, hogy ami innen nézve domború, az a másik oldalról homorú. és arra is emlékeztet, hogy mindannyian törékenyek vagyunk. és öregszünk, mint a fák, aztán kivágnak minket, vagy lekopaszítanak, széthasítanak. A lélek vándorol ezekben a faszobrokban tovább. A mi lelkünk is. Ki tudja, mik leszünk következő életünkben? Ki tudja, mik vagyunk mostani életünkben? Az ember egyszer szélvédő, egyszer bogár, egyszer pad, egyszer galamb, egyszer tettes, egyszer áldozat, egyszer fa, egyszer fejsze, egyszer zsák, egyszer folt, miért ne lehetne egyszer szobor, egyszer bútor? Miért ne lehetne a szobor bútor, és a bútor szobor? Odafelé szobor, visszafelé bútor? Odafelé Sprok, azaz: s p r o k, jelentése ismeretlen, visszafelé korps, azaz k o r p s, németül-angolul: hadtest, alakulat. Minden jelenthet valamit és ugyanakkor valami mást is.

3. fiók:

2 képzeletbeli szócikk a magyarosult idegen szavak szótárából

Sprokni 1 - főnévi igenév. ónémet eredetű szó. Jelentése: Sprokni, vagyis fából mesét faragni. Ragozása: én sprok, te sproksz, ő sprokik, stb.
Sprokni 2 - főnév. Az előbbi igéből főnevesült, ónémet eredetű szó. Sprokni jelentése: Különleges fafaragó szerszám, mely csak kevesek birtokában képes csodákra. Ebbe a szerszámcsaládba tartoznak: fűrész, reszelő, fafaragó kés, ár, ráspoly. A sprokni legközelebbi rokona a spakli.

4. fiók:

Fából vaskarika országban élünk. Ahol minden elképzelhető - például egy petíció, amiben elszabadul az abszurditás diszkrét bája.
Sprok Antal monnyon le! Monnyon le, mer monnyon le! Nem kérünk az ilyen se embert, se állatot, se semmit nem tisztelő ábrázolásból. Hát ilyen a mi világunk? Mindannyiunknak Fafeje volna? Kicsi agya és nagy orra? Görbe lába és pók hasa? Mindenki nagyfülű? Hát miféle gúnyt űz Sprok a magyar emberből? éS egyáltalán, mi ez az értelmetlen funkcióba öltött gúny art? Ki kíváncsi arra, hogy egy szobornak szánt figura bútorként is szolgáljon, hogy egy bíbicből lámpa legyen, egy zsiráfnak meg fiókok nyíljanak a hasában? Hát jó, hogy a szürkemarhából nem farag bárszekrényt, fehérló fiából meg hintaszéket, he. Modernkedő korunk egyik lépfenéje, a plasztikai sebészet, vagy a mindent átható szabadelvű funkcionalitás áleszméje ihlette vajon ezeket a műveket a 2 in one szellemében? Sampon és kondícionáló - kettő az egyben? MI? Bútor és szobor egyben? MI? Erről is a kormány tehet. Ez az állandó létbizonytalanság, ez az identitásválság megmérgezi a dolgozó embereket, és különben is vissza kell adni a munkának a becsületet. Egyszerű kérdésekre egyszerű választ. Hogy akkor most fiú vagy lány, gizike vagy gőzeke, meg a forint árfolyama is fel vagy le. Ez bujkál a lappangó sprokizmusban is, ez a megalkuvó bizonytalanság. Kérdem tehát: most akkor szobor vagy bútor. El kell ezeket a dolgokat dönteni, és meg kell mondani a zembereknek, mert így nem lehet élni. Addig pedig, amíg, addig mi megmondjuk. Hogy kár a fáért, a jópofáért, az áfáért. Követeljük, hogy Sprok monnyon le. Sőt. Lejjebb.

Aláírás: a magyarok vésői

5. fiók:

Kelet-európai népmese Abszurdisztánból - avagy miért természetes, hogy Sprok szobrai ilyenek?

Királyfi vágtat (fakó) lován, egyszer csak meglát egy szépséges szép
királykisasszonyt, aki egy vár erkélyén sóhajtozik.
Királyfiban rögtön feltámad az érzelem (?), s felhág a várfalon a fenséges célszemélyig.
- Szépséges királylány, szívem úrnője, egyetlen vágyam van csak: légy az enyém!
- Jaj, jaj királyfi, mód felett tetszel te nékem, de tudod az én uram a rettenetes hétfejű sárkány. Mi lesz, ha itt talál, téged? Szétmarcangol, porrá zúz, eltüzel!
- Semmi baj, királylány. Odaállítottam a lovamat az ablak alá, ha jön a sárkány, csak kiugrom az ablakon a lovamra, és elvágtatok.
Hát, királylány beadja a derekát, igencsak szárba szökik a szerelem a toronyszobában. Egyszercsak, irgalom anyja ne hagyj el, dörömbölnek az ajtón.
Királyfi azonnal kiveti magát az ablakon. Királylány reszketve kiszól:
- Ki az?
Mire jön a válasz - Jó napot kívánok, a ló vagyok. Csak szólok, hogy eleredt az eső, és beálltam az eresz alá.

6. fiók:

Az utolsó fiók, a szarvassá vált fiók, pardon, ez egy szóvicc, ez esetben talán szúvicc, (mit csinál a szú? Perceg. Mit csinál a kis szú? Másodperceg) Pardon, pardon. Favicc is van: fából vaskarika - egy szóval, mi az? Odvaskarika. Pardon, pardon, pardon. Szeretettel ajánlom Sprok Antal kiállítását egy régi közmondás aktualizált formájával: nem esik messze az elme a fájától.

Geszti Péter (Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2009.)




"Fából faragott világom II" c. kiállítás


Egy szekrény, egy szobor, meg sok ez-az

1726-ban Henry Somerset, Beaufort harmadik hercege tizenkilenc éves volt. Hogy addig vajon hol tartotta a cuccait, azt nem tudom, de az tény, hogy a családja ekkor döntött úgy: kapjon a fiú egy saját szekrényt. Mivel a badmintoni kastélyban, ahol laktak (amelyet még Henry dédapja építtetett 1664 és 1691 között), éppen akkor, miért, miért nem, de nem volt egyetlen üres szekrény sem, amibe a srác bepakolhatott volna, hát rendeltek neki egy újat. és mert Beaufort hercegei valamiért nem szerették a Kikát, meg az IKEA-t (felteszem: nem engedhették meg maguknak az ő pozíciójukban, hogy otthon imbuszkulcsokkal bajmolódjanak), hát abban a firenzei hercegi bútorkészítő műhelyben rendelték meg az új szekrényt Henrynek, amelyik akkor már évtizedek óta készítette a Mediciek bútorait is; nyilván úgy gondolták, és vélhetően joggal: ha azoknak jó, nekik is meg fog felelni.

Na, a jó firenzeiek el is kezdték összeeszkábálni a megrendelt szekrényt, és mi tagadás, megadták a módját: a bútoron öt éven át mintegy harmincféle szakma képviselői - többek között asztalosok, szobrászok, réz- és aranyművesek, intarziakészítők, kőcsiszolók, elefántcsont-faragók, festők, órásmesterek - dolgoztak. így aztán amikor 1732-ben Livornóban végre hajóra rakhatták a kész árut, hogy leszállítsák azt a badmintoni kastélyba, az nem egyszerűen egy bútor, hanem egy meglehetősen komplex, mondhatni építészeti-szobrászati remekmű volt: a nyolc lábon álló, 232,5 centiméter széles, 386 centiméter magas építmény négy sarkán az évszakok allegorikus szobrai álltak, a tetején arany girlandok között óra mutatta az időt, első meg oldalsó lapjait, ajtóit, fiókjainak frontjait pedig festmények, intarziák, kőberakások díszítették; az utóbbiakhoz többek között lazuritot, agátot, szicíliai vörös és zöld jáspist, ametisztet, kvarcot és sok másféle egyéb drága- és féldrágakövet használtak fel a derék firenzei mesterek.

Az ily' módon tehát kellően kicsicsázott szekrény még abban az évben meg is érkezett Badmintonba; az addigra már huszonöt évessé cseperedett fiatalember végre elrakhatta a cuccait. Aztán telt-múlt az idő, meghalt Henry, a harmadik herceg, meg nyilván a negyedik, az ötödik, sorban a többi hercegek (királyok, grófok satöbbi), a szekrény, az időközben az egyszerűség kedvéért a kastélyról elnevezett Badminton Cabinet viszont ott állt rendületlenül a helyén. Egészen 1990 júliusáig, akkor ugyanis, miért, miért nem, akkori tulajdonosai úgy döntöttek, nem kell már nekik a divatból kiment, öreg darab, beadták hát a Christie's londoni aukciójára. és amilyen szerencséjük volt, lett is rögtön valaki, a lengyel származású, amerikai Barbara Piasecka Johnson, a Johnson&Johnson kozmetikai cég tulajdonosának sokszoros milliomos örököse, aki, nő létére, nyilván nemigen tudta otthon összerakni a lapraszerelt IKEA-t, megvette hát inkább magának a Badmintont. Nem is fukarkodott: 8 millió 580 ezer fontot (akkori árfolyamon számolva több mint 15 millió dollárt) fizetett érte. Csakhogy bő tíz év alatt ő is elunta (nyilván macerás volt a sok girlandról, faragásról, szoborról, óráról folyton törölgetni a port), hát 2004 decemberében visszaadta a Christie'snek egy újabb árverésre: ekkor pedig már nem kevesebb, mint 19 millió 045 ezer 250 fontot (több mint 36,5 millió dollárt) adott érte II. János ádám, Liechtenstein hercege; a Badminton Cabinet azóta is az övé, itt áll a szomszédban, a bécsi Liechtenstein-palotában, látogatási idő alatt bárki megnézheti.

Mármost, jelzem, hangsúllyal, ez a 36,5 millió dollár a világ aukciós piacán ma a legmagasabb összeg, amit árverésen nem festményért, azaz egy nem a szó mindennaposan használt értelmében vett műalkotásért valaha is kifizettek.

Csakhogy, jelzem szintén, ennek az összesített árverési toplistának az élén viszont érdekes módon idén február óta meg már nem egy festmény (a korábbi Picasso), hanem egy szobor áll: Alberto Giacometti svájci szobrász Sétáló ember I. című, 1961-ben készített, csaknem életnagyságú, bár finoman fogalmazva is erősen absztrakt figurájáért ekkor fizetett valaki a Sotheby's londoni árverésén 65 millió 001 ezer 250 fontot (ami akkor éppen 104 millió 327 ezer dollár volt).

De ez még semmi, mert azt tessék elképzelni, hogy viszont ebben a baromi drága szoborban nincs egyetlen egy nyamvadt fiók sem, amit ki lehetne húzni, nincs rajta kisajtó, hogy bele lehessen pakolni, nem tart a kezében kosarat, nincsen lapja, polca, semmije, amire bármit rá lehetne tenni. Magyarán: nem jó semmire; úgy értem: semmi praktikus dologra. Csak egy szobor. Mint ahogyan másfelől meg végül is a Badminton Cabinet is csak egy sima tároló-bútor, még ha persze, megengedem, nyilván szebb, mint egy laminált bútorlapokból összeszerelt szekrénysor a Domus áruházból.

Tehát, ami ott van, az az, hogy van szobor, meg van bútor, külön-külön, de baromi drágán. Itt meg van egy csomó olyan szobor, amibe pakolni lehet, meg rátenni, meg mit tudom én még hányféleképpen használni, illetve van egy csomó praktikus bútor, ami közben még zsiráf is, kakadu is, öregasszony is, mit tudom én mi is. Egyszóval szobor, néha kicsit absztrakt, néha kicsit karikatúra-szerű, de mindenképpen mindig nagyon egyedi szobor, és közben bútor - illetve bútor, szekrény, asztal, polc, és közben szobor.

Aki csinálta őket, egy személyben szobrász és asztalos (és ha kell, akkor kőcsiszoló, meg fémműves, meg festő, meg intarziakészítő, mint anno azok a sok firenzeiek), tud arcot és kezet is faragni, meg bútorkorpuszt és bele fiókot is építeni, és ezt a kettőt most már egy jó ideje egyszerre, párhuzamosan csinálja, úgy értve, hogy ugyanazon a munkadarabon. így lesznek a dolgai szoborbútorok, vagy bútorszobrok, kinek hogy tetszik - bevallom: nekem például nagyon... Merthogy jó nézni, és nyilván jó használni is őket. és ha közben, amíg nézzük és/vagy használjuk, mondjuk még arra is gondolunk, hogy ha külön az a szekrény, meg külön az a szobor annyi volt mint annyi, akkor mennyi lehetnek ezek így egyben, hát akkor igazán azt gondolom, hogy jó dolog lehet Sprok Antalnak lenni. Nem a pénz miatt, hanem az a nyilván jó érzés, hogy ő ezt így egyben is meg tudja csinálni.

A mi jó érzésünk meg legyen az, hogy nekünk.

Martos Gábor, művészeti író (Budapest, Klebersberg Kultúrkúria, 2010.)




Előszó


  Nap, mint nap sejtettem, hogy a lelkemben élő gyermek mondani szeretne valamit. Egyik reggel arra ébredtem, hogy már nincs velem. Megijedtem, hiszen ezt a gyermeket, egész életem titkát, félve őriztem, s most mégis eltűnt. Aztán valahonnan a saját gyerekhangomat véltem hallani. A hang felé fordultam, amely egy szép, mesebelinek tűnő faszobor harmadik fiókjából szólított meg. Odaköltözött. Magamat összezsugorítva felmásztam hozzá csodás kis lakásába. Azt mondta: Látod, ez a Kazuár. és megfogta a kezem, hogy együtt keljünk útra, a felnőtt és a gyermek, s megnézzük a szobrokat, az alkotásokat fából, amelyeket a legcsodásabb matériából mesélt elő a művész.
  Bolyongani kezdtünk hát Sprok Antal mérnök úr, egykori kedves tanítványunk mesés, de mégis oly természetes világában. Barátok közt voltunk öregedően és fiatalon is. Hűséges barátok között, hiszen a fa kezdettől fogva a hűséget jelképezi az ember számára. A fához csak az nyúlhat, aki valami nagyon értékeset készít belőle.
  Sprok Antal kivételes mesterségbeli tudással és kifogyhatatlan fantáziával kelti életre szobrainak egyedülálló, csodás világát. Szoborbútorait szeretni, simogatni kell, amely a közösség, a család tagjaivá avatja őket.
  A művész az egykori élőlényből, az élő fából készít ismét élő alkotást. Művészete a holt anyag új élet - re keltése.
  A nyuszitól kezdve a kaméleonig, a táncoló pár, a teve, az antilop, a vénülő fa bogaraival, a randevúra vágyó kismajom, a kecses madarak, Dezsőke, akiben ikerlakás található elülső és hátsó bejárattal, mindmind ennek a fát ismerő és tisztelő varázslónak az alkotásai.
Valóban itt volt az ideje, hogy a művész végre könyvbe költöztesse alkotásait : a szoborbútorokat. Ez a művészvilágban is egyedülálló műfaj rajongó érdeklődésre, ragaszkodásra tarthat számot.
  Aki Sprok Antal szoborbútoraival találkozik, előbb-utóbb maga is elindul gyermek énjével, s belefeledkezvén a mesebeli alakokba, csodálatosan szép fafelületekbe, szellemes szerkezeti megoldásokba, végül maga is beköltözik egyikükbe. Alkotásaival a művész nemcsak a fát, minket is elvarázsolt.

Dr. Winkler András, egyetemi tanár




Forgácsok


 Kamaszkoromban, valamikor a hatvanas években olvastam egy sci-fit. A távoli jövőben játszódott. A főszereplő azzal akarta szemléltetni valakinek a gazdagságát, hogy megjegyezte: "Igazi fából készült ékszerei vannak". Jót röhögtem, hiszen a hatvanas években a gazdagság fémből volt, kőből, bőrből, sőt műanyagból. A fa maga volt a szerénység, sőt a szegénység. Lassacskán elfeledtük a különféle fák keménységét, erezetét, illatát, tapintását, a hetvenes évekre pedig a fa neve már csak színt jelölt.
  A fából készült eszközök, tárgyak egyszerűen csak termékek lettek. Megszoktuk, hogy a fakanál lehet fából is, műanyagból is - fából vaskarika. Azóta a fa újra divatba jött, de a fáról való elveszített tudásunk csak lassan, forgácsonként tér vissza.
  Sprok Antallal és alkotásaival találkozni ezért különleges kaland. Hiszen bármit készítsen is - bútort, szobrot, szoborbútort-, minden egyes darabja beavatás a fa misztériumába. úgy hoz létre "bravúrdarabokat", hogy mindvégig tiszteletben tartja anyaga természetét, méltóságát. és amit talán a legnagyobbra értékelek Sprok Antalban, hogy ezenközben egy pillanatra sem veszíti el humorát, iróniáját, játékos kedvét. Soha, egy pillanatra sem válik patetikussá, nem feszeng, csöndes derűvel elmélkedik az emberek és dolgok furcsa viszonyáról. Gondoljunk csak bele ebbe az alkotói módszerbe! A kiinduló anyag a lehető legtermészetesebb: fa. Ebből a "növényvilágból" születik meg a szoborbútorokban Sprok Antal furcsa faunája (lemur, kazuár, tatu, kaméleon), amely már megszületés pillanatában egy másodlagos, "enteriőr-természet" részévé válik.
  Ezek a mívesen megmunkált tárgyak kentaur-természetűek, hiszen a "szoborság" és a "bútorság" arányosan őrződik meg bennük. Igaz, a kiállító teremben a szoborfunkció az erősebb, de valóságos belsőben elhelyezve a szoborbútor másként viselkedik. Kinyitod az ajtaját, kikapsz belőle egy ruhadarabot, kihúzod a fiókot, és megtalálod végre a pipaszurkálódat, amelyet már napok óta keresel. és közben valamiféle meghitt viszony születik közötted és a szoborbútorban testet öltő lény - állatt vagy ember - között. Bizarr bensőségesség. Természet és emberi természet.
  Hát ezekért az érzésekért érdemes ellátogatni Sprok Antal növény-, állatt- és emberkertjébe.

Réz András




Sprok Antal kiállítása elé


 A kiállítás címe puritán; Bútorszobrok- szoborbútorok. Ha engem kérdeznek, sokkal inkább adnám a kiállítás címének azt, hogy A természet dícsérete. Organikus formák, izgalmas plasztikák. Sprok Antal minden egyes alkotása rólunk szól, s nekünk. Akkor is, amikor a mélabús antilopot mintázza meg, s akkor is, amikor a Jámbor szarvas figurája születik. Nem nyelvbotlás; a jávorszarvas ezúttal valóban jámbor szarvas.
 Izgalmas alkotások Sprok Antal szobrai. A legmagasabb szintre emeli azt, ami mellett hajlamosak vagyunk elmenni, az érzékeny megfigyelést, a háromdimenziós képalkotás emelkedett fogalmát. A természet dícsérete megnyilvánul minden egyes figura megmunkálásában, abban a szakmai alázatban, hogy a forma, s a tartalom funkcióval egészül ki, s a megkeletkeztetett harmónia érzelmi telítettséggel fordul hozzánk, nézőkhöz, befogadókhoz. értjük a mestert, hogy ő a világ nagy dolgaival hivatott foglalkozni, a művészet mibenlétét keresi, kérdést kérdésre halmoz, s tőlünk várja helyenként a választ, s párbeszédre szólít minden egyes alkotás. Sproknak megadatott hogy tehetségéből adódóan értse, amit nekünk tanulnunk kell. A művészet értéke, s minősége független a közmegegyezéstől, de mindenkor a humánumot szolgálja. A természet több jelentésben van jelen Sprok művészetében. Természetből vett anyagokat használ, ld. fa. A természet adja modelljeit, figuráit, s a természetet mint jellemábrázolást önti formába, a mi természetünket egy-egy bravúros szobor megalkotása során. Szavaim igazolásához segítégül hívom a Lajcsika c. alkotást, melynek tekintete már a kiállítás építése során magára vonta az utca emberének figyelmét, s kattogtak a fényképezőgépek. Nézzük meg közelebbről a szobrot. A 4 és 5/4 közé pozícionált figura ikonográfiailag pontatlan, a festett faszobor kezelt felülete mégis hívogatóvá teszi. A groteszk ebben az értelemben szinte vonzót jelent. Kacér formai megoldás a figura bútorszobor funkciója. Nézzék meg a nyitószerkezetet - pikáns megoldás.
 Funkció és esztétika. Miért ne lehetne szép ami hasznos, s hasznos ami szép? A régi idők historikus alkotásai, amikor még volt ideje a mestereknek ornamentikát, s titkos fiókokat faragni, s dinasztiákat szolgáltak e remekművek szakrális és hétköznapi értelemben egyaránt, ma Sprok Antal művei e nagy elődöket idézik meg. Titkok nélkül mit sem ér a világ. Mennyi-mennyi legenda köthető egy predella vagy oltárszekrény mögött elrejtett titkos fiók tartalmához. Ezek titkok, s nem csapdák, melyek az itt kiállított bútorszobrok funkciójához köthető fogalmak. A homo ludens reflexére épít a művész, s a felfedezés élményével ajándékoz meg minket.
 Egyéni nyelvezet - kialakult formavilág. Egy Sprok-szobor eltéveszthetetlen stílusjegyeket hordoz magán, mégsem modoros, s bizony engem meglep, ha egy szobor "csak szobor". Azonnal keresni kezdem a mű funkcióját. A credo szerint a művekhez nyúlni szigorúan tilos, mindent a szemnek, semmit a kéznek. Ezek a szobrok bizony provokálnak. érintésre, kapcsolatteremtésre ösztönöznek. Hívogat az óma című alkotás, hogy a hajlott hátú idős hölgy felfelé fordított kezét megsimítsuk, barátkozzunk a Sidney nevű kenguruval, vagy megpöcköljük Irén fülbevalóját. Sprok Antal nagyon sokat tud rólunk. Finom humorral átszőve mondja el véleményét, s megértő mosollyal tolerálja esetleges hibáinkat. Azt mondanom sem kell, hogy a szakmáját magas fokon birtokolja, de rólunk, emberekről tud nagyon sokat. Alkotásai révén összekacsint velünk, erre jó példa a Hűség? c. alkotás páros kompozíciója, vagy az egyszerű finn köszönés szoborcímként való alkalmazása; moj-moj. Sprok mesterrel sok baj van. Nehéz őt besorolni, kategorizálni, dobozba zárni. Mesterember? Művész? Mérnök? Mérnöki pontosságú munkák jellemzik, mesteri felületek. S ki a művész? Például Sprok, aki képes alap emberi értékeket megfogalmazni, képes gondolkodtatni, s látszólag feleslegesnek vélt holmikból egy csodálatos szekrénykompozíciót megalkotni. Nem is biztos, hogy szekrénysor, talán inkább installáció, talán kötődés a gyökerekhez, de működik az alkotás, s hódolattal adózunk az alkotó találékonysága, szellemessége, s ügyessége előtt.
 Funkció és esztétika, a természet dícsérete. Legyen ez a kiállítás Sprok művészetének dícsérete.

Dr. Borsos Mihály, a "Társagló" Galéria művészeti vezetője




Fiók a szobor világába


Az U galleria-ban nagy a nyüzsgés, mert Sprok Antal faszobrai rendkivüli mértékben érdeklik az embereket. A humoros alakotások Sprok magyar honfitársa, Réz András szavaival 'kentaur-természetűek': egyszerre szobor- és bútorjellegűek.
Az alkotásokat meg szabad fogni, a bennük lévő fiókokat és reteszeket ki lehet nyitogatni -a kultikus tárgyak használati tárgyakká változnak, s midegyiknek saját, megmagyarázhatatlan stílusa van.
A túlzott ember -és állatalakok egyaránt visszacsatolnak a népművészethez, a totemizmushoz és az aktuális Wallace és Gromit-animációhoz is.
A kiállítás legrobusztusabb tárgyai a massziv szekrény formájú monstrumok. Ezeket akár külön kis világként vagy minitaür környezetként is lehet értelmezni, ahol minden apró részletnek megvan a saját funkciója és megfelelően meghatározatlan 'jelentése'.
Ezen a kiállításon a kicsi is szép. Például a faragott kisplasztikákban egy adag klasszikus fenség van.
A gondosan megmunkált alakotásokon kivül Sprok műterméről és otthonáról készült fotók is a művész esztétikai alapelveit demonstrálják. Sprok az ITE-művészekhez hasonlóan megalkuvástól mentes, totális alkotásaival foglal állást a hagyományos műveszetfelfogás szűkössége ellen.


Helsingin Sanomat, 2005.X.20., Jukka Yli-Lassila